Előző hétvégén lehuppantam a Shongweni Dam rezervátumba, ami itt van a szomszédságban. Túl nagy vad nincsen, de különböző apróságok előfordulnak. Biciklivel sikerült úgy felbosszantani egy zebrát, hogy megőrült és elkezdte molesztálni a járókelőket a tó mellett, majd berohant egy csapat gyöngytyúk közé és szétrúgta-harapta őket.
Találtam egy jó túraösvényt, mentem rajta egy kanyart. Ki volt írva az elejére a tápos német túristáknak, hogy a vadállatok veszélyesek. Nyilván ezt nem vettem magamra, még telefont sem vittem magammal. Mi baj lehet.. Már majdnem visszaértem, amikor megláttam egy zöld mambát az ösvényen pár méterre előttem. Szép nagy zöld állat. És mosolyog.. Hú ez nem kóser! Rögtön kiélesedtek az érzékeim és megmeredtem mint egy kobra. Mire felkaptam egy karót, addigra persze elhúzta a csíkot és azt sem láttam merre ment. Kicsit bekarcoltam a gatyába, aztán elindultam kocogni a másik irányba mielőtt utolér a circa 5 méter/sec sebességével és jól a seggembe harap. Nyilván biztos elfutottam kb. 20 másik mellett, amit nem vettem észre, de az nem számít. Mielőtt kiértem a tisztásra, újra összefutottam az elmeháborodott zebrával. Elég csúnyán nézett rám, mexikói felállásban felmértük egymást, sasszéban elkerültem és nekifutásból bevetődtem a furgonba.
Ha már mindezt túléltem, akkor ma semmi sem pusztíthat el. Hazafelé menet egy néger falu közepén megálltam a kiskocsmában. A kocsmárosné úgy nézett rám, mintha villám ütött volna be. Képet nem tudtam csinálni belátható okok miatt, de jó kis helynek tűnt. A kármentő vasból van, nagyon komoly, egy rés van rajta, amin ki lehet adni az italokat. Itt legalább árulnak nagyüveges sört (750ml), és a legjobb az, hogy minden üvegbetétes és még használják az üveges coca-colát. A társaság teljesen korrekt volt, bár nem pacsiztunk le. Majd legközelebb.